A falfirka vagy graffiti (utóbbi görög eredetű, de Amerikából származó fogalom, melynek eredeti jelentése: feliratok) legjellemzőbb előfordulási helye a köztereken lévő falfelület. Szöveges formái a halandzsaszerű, de sok esetben aforisztikus feliratok, amik lehetnek versszerűek is. A szövegeken kívül jellemzőek a rajzok is. Szórófestékkel készült válfaja a tag. Falfirkák leletei az ókor óta ismertek.
Divatjelenségként a nyugati világban az 1960-as években terjedt el.
Vannak név szerint ismert alkotói is. Legnevezetesebb Keith Haring, de legtöbbjük – ahogy Magyarországon is – névtelenül, illetve illegálisan tevékenykedik. Gyűjtésük kezdeményezője Brassaï volt, a párizsi gyerekek falfirkáiról készített fotóalbumot.
|